A dráma és a politika közötti kapcsolat ősidők óta létezik. A színház ősidőktől fogva nem csupán szórakoztató, hanem véleményformáló erő is volt. Gondoljunk csak a görög tragédiákra, melyek a hatalom természetét, a sors akaratát és az emberi gyarlóságot boncolgatták, vagy Shakespeare királydrámáira, melyek a trónért folyó harcokat és a politikai intrikákat ábrázolták.
A dráma ereje abban rejlik, hogy képes érzelmi reakciókat kiváltani a nézőkben. Az azonosulás, a felháborodás, a szimpátia érzései mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a néző ne csupán passzív befogadó legyen, hanem aktív résztvevővé váljon a történetben – és ezáltal a társadalmi diskurzusban is. A színpadon látott igazságtalanságok, a hatalommal való visszaélés, a kirekesztés érzése mind-mind ösztönözhetik a nézőket arra, hogy cselekedjenek, hogy változtassanak a világon.
A dráma a politikai mozgalmak katalizátora lehet, mivel képes a társadalmi problémákra ráirányítani a figyelmet, mozgósítani az embereket, és új perspektívákat kínálni a megoldásokra.
A színház nem csupán tükröt tart a társadalom elé, hanem erősítőként is funkcionál. Felerősíti a már meglévő társadalmi feszültségeket, és új értelmezési kereteket kínál a problémák megértéséhez. A dráma képes lebontani a tabukat, megkérdőjelezni a fennálló rendet, és alternatív jövőképeket felvázolni. Ez a potenciál teszi a színházat a politikai mozgalmak számára vonzó eszközzé.
A színház mint a társadalmi tudat formálója: Történelmi áttekintés
A színház évezredek óta a társadalmi tudat formálója, tükröt tartva a társadalom elé, és katalizátorként működve a változásokhoz. Az ókori Görögországban a dráma nem csupán szórakozás volt, hanem a polisz életének szerves része, ahol a tragédiák és komédiák a közösség értékrendjét, erkölcsi dilemmáit vitatták meg. A Sophoklés és Euripidés művei, mint az Antigoné vagy a Médeia, a hatalom természetéről, az igazságosság fogalmáról, és az emberi sorsról való gondolkodásra ösztönöztek.
A középkorban a vallásos színjátékok, a misztériumjátékok és a moralitások a Biblia történeteit és a keresztény erkölcsi tanításokat terjesztették, befolyásolva a köznép vallási nézeteit és viselkedését. A reneszánsz idején, Shakespeare drámái, mint a Hamlet vagy a III. Richárd, a hatalom korrupcióját, a politikai intrikákat és az emberi gyarlóságot ábrázolták, mélyen elemezve a politikai rendszereket és az egyének szerepét azokban.
A 18. és 19. században a dráma egyre inkább a társadalmi igazságtalanságok feltárásának eszközévé vált. Ibsen Babaszobája a nők helyzetét kritizálta a társadalomban, míg Hauptmann Takácsok című drámája a munkásosztály nyomorúságát mutatta be. Ezek a művek a politikai mozgalmak számára is inspirációt jelentettek, elősegítve a társadalmi reformokért és az egyenlőségért folytatott küzdelmet.
A színház a történelem során nem csupán tükrözte a társadalmi változásokat, hanem aktívan formálta is azokat, vitákat generálva, új nézőpontokat bemutatva és cselekvésre ösztönözve a közönséget.
A 20. században a színház a politikai propaganda és a társadalmi ellenállás hatékony eszközeként működött. Brecht epikus színháza a nézőket kritikus gondolkodásra ösztönözte, míg a második világháború utáni abszurd drámák a háború borzalmait és az emberi lét értelmetlenségét ábrázolták. Napjainkban a színház továbbra is fontos szerepet játszik a társadalmi párbeszédben, a marginalizált csoportok hangjának felerősítésében és a politikai kérdések megvitatásában.
Az ókori Görögország: A tragédia és a demokrácia születése
Az ókori Görögországban a színház nem csupán szórakozás volt, hanem a közélet szerves része. A tragédiák, különösen Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész művei, mélyen befolyásolták a polgárok gondolkodását és a politikai diskurzust. A drámaírók a mitológiai történeteket felhasználva kortárs kérdéseket vetettek fel, mint például az igazságosság, a hatalom korlátai és az egyén felelőssége.
Továbbiak a témában
A dionüszoszi ünnepségek keretében bemutatott darabok hatalmas tömegeket vonzottak, lehetővé téve a polgárok számára, hogy közösen gondolkodjanak a társadalmi problémákról. A hősök dilemmái, a sorssal vívott harcuk és az erkölcsi kérdések iránti elkötelezettségük vitákat generáltak, amelyek a politikai döntésekre is hatással voltak. Például Szophoklész Antigonéja a törvény és az egyéni lelkiismeret konfliktusát ábrázolja, ami a demokrácia alapvető kérdéseit feszegeti.
A tragédiák nemcsak a politikai elveket vizsgálták, hanem a vezetők felelősségét is hangsúlyozták. A zsarnokság veszélyei, a korrupció következményei és a nép akaratának figyelmen kívül hagyása mind olyan témák voltak, amelyek a drámákon keresztül kerültek napirendre. Euripidész, aki gyakran kritizálta a háborút és a politikai elit arroganciáját, különösen fontos szerepet játszott a közvélemény formálásában.
A görög tragédia tehát nem csupán művészeti alkotás volt, hanem egy olyan fórum, ahol a polgárok a demokrácia alapelveiről vitatkoztak és alakították a közös jövőt.
A színház hatása nem korlátozódott a politikai elméletekre. A drámák érzelmi azonosulást váltottak ki a nézőkből, ami a közösségi szolidaritást erősítette. A közös élmény, a katarzis élménye összekovácsolta a polgárokat, és segített a társadalmi kohézió megteremtésében. A színház így a politikai mozgalmak bölcsőjévé vált, ahol a gondolatok szabadon áramolhattak, és a közös jövő alakulhatott.
Shakespeare és a hatalom kritikája: A királydrámák politikai üzenetei
Shakespeare királydrámái, mint a Hamlet, a Macbeth, a III. Richárd és a Lear király, évszázadokon át visszhangra találtak a politikai gondolkodásban és mozgalmakban. Nem csupán történelmi események színpadi ábrázolásai, hanem a hatalom természetének, a korrupció veszélyeinek és a zsarnokság következményeinek mélyreható elemzései.
A Macbeth például a hatalomvágy pusztító erejét mutatja be. A címszereplő, a hatalomért folytatott harcban lelkiismeretét feladva, egyre mélyebbre süllyed a bűnbe, ami végül a saját bukásához vezet. Ez a dráma a politikai ambíciók veszélyeire figyelmeztet, és arra, hogy a hatalom nem minden áron szerezhető meg.
A III. Richárd egy gátlástalan hatalomimádó portréja. Richárd minden eszközt megragad, hogy elérje célját, és uralkodóvá váljon. A dráma a politikai manipuláció és a propaganda erejét, valamint a társadalom fogékonyságát a demagógiára ábrázolja.
Shakespeare királydrámái nem egyszerűen a hatalom kritikái, hanem figyelmeztetések is arra, hogy a hatalommal való visszaélés milyen pusztító következményekkel járhat mind az egyénre, mind a társadalomra nézve.
A Lear király a hatalom elvesztésének drámája. Lear, öregségére hivatkozva, lemond a trónról, és felosztja királyságát lányai között. Azonban hamarosan rá kell döbbennie, hogy a hatalom elvesztésével elveszíti a tiszteletet és a befolyást is. A dráma a hatalom és a felelősség közötti kapcsolatot, valamint az idős kor kiszolgáltatottságát vizsgálja.
Ezek a drámák, bár évszázadokkal ezelőtt íródtak, továbbra is relevánsak a mai politikai diskurzusban. Üzeneteik a hatalom természetéről, a korrupcióról és a zsarnokságról továbbra is aktuálisak, és inspirációt nyújtanak a politikai mozgalmaknak a világ minden táján.
A felvilágosodás színháza: Voltaire és a társadalmi igazságtalanságok színpadra vitele
A felvilágosodás korában a színház nem csupán szórakoztató esemény volt, hanem a gondolatok terjesztésének és a társadalmi kritikának is fontos színtere. Voltaire, a korszak egyik meghatározó alakja, ezt kiválóan felismerte és használta fel drámáiban.
Műveiben, mint például a Zaira vagy a Mahomet, a vallási fanatizmus és az intolerancia ellen emelt szót, ezzel is hozzájárulva a korabeli politikai diskurzus átalakulásához. Voltaire nem riadt vissza a hatalom kritikájától sem. Drámáiban gyakran ábrázolta a zsarnokságot és a korrupt uralkodókat, ezzel is ösztönözve a nézőket a gondolkodásra és a változás követelésére.
Voltaire színháza nem csupán a szórakoztatás eszköze volt, hanem a társadalmi igazságtalanságok leleplezésének és a politikai változások előmozdításának hatékony eszköze.
Fontos megjegyezni, hogy Voltaire drámáit nemcsak Franciaországban, hanem szerte Európában játszották, így üzenetei széles körben elterjedtek. A színház ebben az időszakban egyfajta politikai fórumként működött, ahol az emberek megvitathatták a társadalmi problémákat és új megoldásokat kereshettek.
Voltaire hatása a politikai mozgalmakra kétségtelen. Drámái inspirálták a reformereket és a forradalmárokat, akik a társadalmi igazságosságért és a politikai szabadságért küzdöttek. A felvilágosodás színháza, és különösen Voltaire munkássága, bebizonyította, hogy a művészet képes befolyásolni a közgondolkodást és elősegíteni a társadalmi változásokat.
A XIX. század forradalmi drámái: Ibsen és a társadalmi konvenciók elleni lázadás
A XIX. század második felében Henrik Ibsen drámái valóságos társadalmi robbanást idéztek elő. Művei, mint a Nóra (Babaszoba) és a Közellenség, nem csupán szórakoztattak, hanem kérdéseket vetettek fel a korabeli társadalom alapvető normáiról és elvárásairól. Ibsen bátran szembeszállt a polgári képmutatással, a nők alárendelt szerepével, a korrupcióval és a szólásszabadság korlátozásával.
A Nóra különösen nagy hatást gyakorolt a feminista mozgalmakra. Nóra döntése, hogy elhagyja a férjét és a gyermekeit, hatalmas botrányt okozott, de egyben inspirációt is jelentett sok nő számára, akik a saját elnyomásukkal küzdöttek. A dráma rávilágított arra, hogy a nők nem csupán babák a „babaszobában”, hanem önálló gondolkodásra és cselekvésre képes egyének, akiknek joguk van a saját életük feletti döntésekre.
A Közellenség pedig a szólásszabadság és a társadalmi felelősségvállalás kérdéseit boncolgatja. Dr. Stockmann küzdelme az igazságért, még akkor is, ha ez a társadalmi kirekesztettséghez vezet, sokak számára példaként szolgált a politikai aktivizmusban.
Ibsen drámái nem kínáltak kész válaszokat, hanem arra ösztönözték a nézőket, hogy kérdéseket tegyenek fel a világról, amelyben élnek, és hogy aktívan részt vegyenek a társadalmi változásokban.
Fontos megjegyezni, hogy Ibsen hatása nem korlátozódott Norvégiára vagy Skandináviára. Drámáit hamarosan lefordították és bemutatták szerte Európában és Amerikában, ahol hasonló társadalmi problémákkal küzdöttek. Ibsen művei vitákat generáltak, mozgalmakat indítottak el, és hozzájárultak a modern színház kialakulásához.
A XX. század avantgárd színháza: Brecht és az elidegenítés politikai eszköze
A XX. század elején a színház nem csupán szórakoztatóipari ágazat volt, hanem a társadalmi változások, a politikai eszmék terjesztésének fontos eszköze is. Ebben az időszakban Bertolt Brecht munkássága kiemelkedő jelentőséggel bír, aki radikálisan újragondolta a színház szerepét és funkcióját.
Brecht célja nem a nézők érzelmi azonosulása volt a szereplőkkel, hanem éppen ellenkezőleg: az elidegenítés (Verfremdungseffekt) technikájával arra törekedett, hogy a közönség kritikus távolságot tartson a színpadi eseményektől. Ezt a távolságot olyan eszközökkel érte el, mint a narrátor jelenléte, a dalok beiktatása, a díszletek stilizáltsága, és a színészek közvetlen megszólítása a közönségnek.
Brecht úgy vélte, hogy a hagyományos, arisztotelészi színház passzivitásra kárhoztatja a nézőt, míg az epikus színház, ahogy ő nevezte, cselekvésre ösztönzi. A nézőt nem szabad beleélni a történetbe, hanem gondolkodnia kell azon, hogy a színpadon látott problémák hogyan oldhatók meg a valóságban. Műveiben gyakran társadalmi igazságtalanságokat, a kapitalizmus kritikáját, és a háború borzalmait mutatta be.
Az elidegenítés lényege, hogy a megszokott dolgokat szokatlanná tegyük, ezáltal a néző képes legyen kritikai szemmel vizsgálni azokat.
Brecht színháza közvetlen hatással volt a politikai mozgalmakra. Darabjai, mint például a Kurázsi mama és gyermekei vagy a Háromgarasos opera, a társadalmi egyenlőtlenségek és a hatalom visszaéléseinek ábrázolásával felhívták a figyelmet a létező problémákra, és vitát generáltak. A színház nem csupán tükrözte a valóságot, hanem aktívan formálta is azt. Brecht műveinek hatása a mai napig érezhető a politikai színházban és a társadalmi aktivizmusban.
Színház a diktatúrák árnyékában: A cenzúra és az ellenállás színpadai
A diktatúrák árnyékában a színház különösen fontos szerepet töltött be. Nem csupán szórakoztató műfaj volt, hanem a cenzúra kijátszásának és a társadalmi ellenállás kifejezésének egyik legfontosabb eszköze. A színpadon elhangzó szavak, a gesztusok, a jelképek mind-mind hordozhattak rejtett üzeneteket, amelyek a hatalom által elnyomott gondolatokat közvetítették.
A cenzúra szigorú volt, de a színházi alkotók kreativitása határtalan. A klasszikus darabok új értelmezései, a történelmi példázatok, az allegorikus figurák mind alkalmasak voltak arra, hogy a jelenlegi politikai helyzetre reflektáljanak. Gyakran a sorok között kellett olvasni, a látvány és a hangulat pedig többet mondott, mint a kimondott szavak. A színházterem így a szabad gondolatok szigetévé válhatott.
Az ellenállás színpadai nem csak a nagy színházakban, hanem a kisebb, független társulatoknál is virágoztak. Ezek a csoportok gyakran illegálisan, vagy fél-illegálisan működtek, vállalva a kockázatot, hogy lelepleződnek és büntetést szenvednek. Előadásaikkal a társadalom perifériáján élőket célozták meg, erősítve a közösségi összetartást és a reményt a változásra.
A színház a diktatúrákban nem egyszerűen művészet, hanem a túlélés és a remény eszköze volt.
Fontos megemlíteni, hogy a színházi ellenállás nem volt egységes. Különböző irányzatok és stílusok léteztek, amelyek eltérő módon próbálták meg kritizálni a rendszert. Voltak, akik a humort és a szatírát használták, míg mások a drámai realizmust részesítették előnyben. A cél azonban mindig ugyanaz volt: felrázni a közönséget és elgondolkodtatni a valóságról.
A színház mint a szólásszabadság tere: A politikai aktivizmus eszköze
A színház évszázadok óta a szólásszabadság fontos terepe, ahol a politikai aktivizmus különböző formái ölthetnek testet. A színpad nem csupán szórakoztató helyszín, hanem egy olyan nyilvános fórum is, ahol a társadalmi problémák, igazságtalanságok és politikai üzenetek közvetlenül megfogalmazhatóak. A dráma ereje abban rejlik, hogy képes érzelmeket kiváltani, gondolkodásra ösztönözni és cselekvésre sarkallni a közönséget.
A politikai mozgalmak gyakran használják a színházat eszközként üzeneteik terjesztésére. A propaganda színház például direkt módon politikai ideológiákat propagál, míg más darabok burkoltabb módon, a történet, a karakterek és a szimbólumok segítségével közvetítenek társadalomkritikus üzeneteket. A cenzúra ellenére is a színház gyakran az egyik utolsó hely maradt, ahol a hatalommal szembeni ellenállás hangot kaphatott.
A színház a politikai aktivizmus eszközeként lehetővé teszi a marginalizált csoportok számára, hogy hallassák a hangjukat, és felhívják a figyelmet azokra a problémákra, amelyekkel nap mint nap szembesülnek.
A színház nemcsak a szó erejével hat, hanem a látványéval is. A jelmezek, a díszletek és a színészi játék mind hozzájárulnak az üzenet átadásához és a közönség bevonásához. A színházi előadások gyakran vitákat generálnak, amelyek a társadalom szélesebb rétegeit is elérik, és hozzájárulnak a politikai tudatosság növeléséhez.
A színház tehát nem csupán tükrözi a társadalmat, hanem formálja is azt. A politikai mozgalmak és a színház közötti kölcsönhatás folyamatosan alakítja mindkettőt, és hozzájárul egy igazságosabb és szabadabb társadalom megteremtéséhez.
A színház és a kisebbségek reprezentációja: A társadalmi kirekesztés elleni harc a színpadon
A színház a kisebbségek reprezentációjával aktívan részt vesz a társadalmi kirekesztés elleni harcban. A színpad lehetőséget teremt arra, hogy a marginalizált csoportok hangja felerősödjön, történeteik elmesélésre kerüljenek, és a társadalom figyelme rájuk irányuljon. Fontos, hogy a reprezentáció hiteles és érzékeny legyen, elkerülve a sztereotípiákat és a kliséket, amelyek tovább mélyíthetik a kirekesztést.
Sok dráma foglalkozik a kisebbségekkel szembeni előítéletekkel és diszkriminációval. Ezek a művek gyakran feltárják az elnyomás gyökereit, bemutatják az áldozatok szenvedéseit, és felhívják a figyelmet az igazságtalanságokra. A színház ereje abban rejlik, hogy képes empátiát ébreszteni a nézőkben, és arra ösztönözni őket, hogy kérdőjelezzék meg a saját előítéleteiket.
A kisebbségek reprezentációja a színházban nem csupán a történetek elmesélését jelenti, hanem a hatalmi viszonyok megkérdőjelezését és a társadalmi változások elősegítését is.
A sikeres előadások gyakran közösségi párbeszédet generálnak, ami segíthet a társadalmi problémák megoldásában. A színház teret adhat a különböző nézőpontok találkozásának, és elősegítheti a kölcsönös megértést és tiszteletet. A színházi nevelés is fontos szerepet játszik abban, hogy a fiatalok érzékenyebbé váljanak a kisebbségek helyzetére, és elkötelezettebbé váljanak a társadalmi igazságosság iránt. A drámapedagógia eszközökkel a diákok beleélhetik magukat a kisebbségek helyzetébe, ami segíthet nekik abban, hogy jobban megértsék az ő szempontjaikat.
A színház tehát nem csupán szórakoztató művészeti ág, hanem fontos társadalmi eszköz is, amely képes formálni a közvéleményt és elősegíteni a pozitív változásokat.
A színház és a nemi egyenlőség: A női szerepek és a feminista dráma
A színház régóta szolgál platformként a nemi egyenlőtlenségek feltárására és a női szerepek újragondolására. A feminista dráma különösen fontos szerepet játszott abban, hogy a nők tapasztalatait, küzdelmeit és vágyait a középpontba helyezze. Ibsen „Nórája” például mérföldkőnek számít, mivel a női önállóság és a házasság intézményének kritikáját fogalmazza meg.
A feminista drámák gyakran dekonstruálják a hagyományos női szerepeket, amelyek passzívak, alárendeltek és kizárólag a férfiak igényeihez igazodnak. Ehelyett olyan női karaktereket ábrázolnak, akik aktívak, erősek és képesek a saját sorsuk irányítására. Ezek a darabok nem csak szórakoztatnak, hanem gondolkodásra is ösztönöznek, és párbeszédet indítanak a nemi szerepekről és a társadalmi elvárásokról.
A feminista dráma tehát nem csupán művészeti alkotás, hanem egy erőteljes eszköz a társadalmi változások előmozdítására és a nemi egyenlőségért folytatott harcban.
Számos kortárs drámaíró épít erre a hagyományra, és olyan témákkal foglalkozik, mint a nők elleni erőszak, a reproduktív jogok és a munkahelyi egyenlőtlenségek. Ezek a darabok gyakran személyes történeteken keresztül mutatják be a nők valóságát, és ezzel hozzájárulnak a társadalmi tudatosság növeléséhez.
A színház, mint közösségi tér, lehetőséget teremt arra, hogy különböző nézőpontok találkozzanak és vitassák meg a nemi egyenlőséggel kapcsolatos kérdéseket. A feminista drámák pedig ebben a folyamatban kulcsszerepet játszanak, hiszen inspirálják a változást és erőt adnak a nőknek a saját hangjuk megtalálásához.
A színház és a rasszizmus: A fekete színház és a polgárjogi mozgalmak
A fekete színház a 20. század közepén virágzott fel az Amerikai Egyesült Államokban, párhuzamosan a polgárjogi mozgalmak erősödésével. Nem csupán tükrözte a társadalmi feszültségeket, hanem aktívan formálta is a közgondolkodást és a politikai diskurzust. A fekete színházi alkotók célja az volt, hogy a fekete közösség valós élethelyzeteit, küzdelmeit és reményeit ábrázolják, egy olyan perspektívából, amelyet a mainstream színházak gyakran figyelmen kívül hagytak vagy eltorzítottak.
A Raisin in the Sun (Egy mazsola a napon) Lorraine Hansberry tollából, talán a legismertebb példája ennek. A darab egy fekete család életét mutatja be Chicagóban, akik egy biztosítási pénzhez jutnak, és megpróbálnak kitörni a szegénységből, miközben a rasszizmus és a társadalmi előítéletek akadályozzák őket. A darab sikere abban rejlett, hogy közérthetővé tette a fekete családok mindennapi küzdelmeit a fehér közönség számára is, miközben a fekete közösség számára erőt és identitást adott.
A fekete színház nem csupán a szórakoztatás eszköze volt, hanem egy politikai platform is, amelyen keresztül a fekete közösség hangot adhatott elnyomásának, követelhette a jogait és formálhatta jövőképét.
Más darabok, mint LeRoi Jones (később Amiri Baraka) Dutchman című műve, radikálisabb hangot ütöttek meg, a rasszizmus nyílt erőszakosságát és az elnyomás pszichológiai hatásait ábrázolva. Ezek a darabok gyakran provokáltak vitákat és konfliktusokat, de éppen ezért fontos szerepet játszottak a társadalmi változások előmozdításában.
A fekete színház hatása túlmutatott a színpadon. Számos aktivista és politikus merített ihletet a darabokból, a színészek és a rendezők pedig gyakran vettek részt aktívan a polgárjogi mozgalmakban. A színház összekötötte a művészetet a politikai aktivizmussal, és segített a fekete közösségnek abban, hogy megerősítse identitását és harcoljon a jogaiért.
A színház és a környezetvédelem: Az ökológiai tudatosság színpadra vitele
A színház a környezetvédelmi mozgalmak szolgálatába állva egyre gyakrabban használja a színpadot az ökológiai problémák bemutatására. Az előadások célja, hogy felhívják a figyelmet a klímaváltozás, a biodiverzitás csökkenése és a szennyezés súlyos következményeire, és cselekvésre ösztönözzék a nézőket.
A dráma ereje abban rejlik, hogy képes érzelmi szinten is megragadni a közönséget, sokkal mélyebben, mint egy tudományos cikk vagy egy hírközlés. Az emberi sorsokon keresztül bemutatott környezeti katasztrófák, az állatok szenvedése, az elveszett tájak képei mind-mind hozzájárulnak az ökológiai tudatosság növeléséhez.
Számos kortárs darab foglalkozik a témával, gyakran kísérleti formában, interaktív elemekkel, bevonva a közönséget a cselekménybe. A dokumentumszínház módszere is elterjedt, valós történeteket, interjúkat felhasználva mutatják be a környezeti konfliktusokat, a helyi közösségek küzdelmét a természeti erőforrások megőrzéséért.
A színház nem csupán tükröt tart a társadalom elé, hanem aktívan formálja is azt. Az ökológiai témájú előadások képesek elindítani párbeszédeket, felhívni a figyelmet a problémákra, és inspirálni a változást.
Gyakran a színészek maguk is aktivisták, akik a színházon keresztül próbálják elérni a környezetvédelmi céljaikat. A színházi produkciók emellett a fenntarthatóság elveit is követik, például újrahasznosított anyagokból készítik a díszleteket, energiatakarékos világítást használnak, és a jegybevétel egy részét környezetvédelmi szervezeteknek adományozzák.
A színház tehát nem csupán szórakoztató művészet, hanem egy hatékony eszköz is a környezeti problémák tudatosítására és a cselekvésre való ösztönzésre.
